NAPFELKELTE
KözHASZNÚ

ALAPÍTVÁNY

ÉRTÉKEKET KÖZVETÍTÜNK 

Az emberi értékek védelméért, a fenntartható környezetfejlesztésért, a civil szervezetekért

Elsődleges célunk

Az Észak-alföldi, az Észak-magyarországi és a határon túli magyar családok, hátrányos helyzetű fiatalok és idősek segítése és képzése, valamint a Görögkatolikus épített és szellemi értékek védelme, terjesztése.

TEVÉKENYSÉGEINK

Szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása

Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,

Kulturális tevékenység

Kulturális örökség megóvása

Műemlékvédelem

Gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet

>

Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység

k

Munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások

napfelkeltetancos

MEGVALÓSÍTOTT PROJEKTJEINK

Megvalósított projekt

éves múlt

fő elérve

Pedagógus tapasztalatcsere, tehetséggondozás

2010-ben „Határon átnyúló együttműködés fejlesztése a magyar-ukrán határtérségben” című program keretében a Nyíregyházi Százszorszép Óvoda és a Munkácsi Városi Tanács 17. számú Óvoda együttműködésével valósítottunk meg szakmai programot. Kapcsolatteremtő fórumok, óvodapedagógiai szakmai rendezvények szervezése, tapasztalatcsere, a szakmai munkát segítő eszközök beszerzése, valamint előre mutató szakmai együttműködés valósult meg.

A 2011-ben a Szent Miklós Görögkatolikus Ált. Iskola és Gimnázium és a határon túli partnereink a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum és a Viski 2. számú Középiskola voltak.

Tehetséggondozás, hagyományápolás

2014.-ben „Vallási és népi hagyományok nyomában, az Anyaországban” címmel szerveztünk programsorozatot, melynek keretében a nagy ünnepeinkhez (húsvét, pünkösd, advent) kapcsolódó vallási és népi hagyományok felelevenítése, bemutatása, hasonlóságok és különbözőségek bemutatása történt hazai és a határon túli vendégek bevonásával. A magyarországi résztvevők mellett szép számban képviseltették magukat határon túlról, elsősorban Kárpátaljáról és Partiumból érkezők.

2016.-ban Beregdarócon, „Tehetséggondozás a Tisza ölelésében” címmel, egy igazán színvonalas Néptánc tábort sikerült megvalósítani. A tábor résztvevői 9-17 éves határon túli Nagydobronyban és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében élő, magyar ajkú gyermekek voltak.

2018.-ban Beregdarócon „Ne rombold magad, inkább építsd – központban a népzene és a nép tánc” címmel. A tábor résztvevői 13-17 éves, Kárpátaljai és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében élő gyermekek voltak. A program egy igen színvonalas gála rendezvénnyel zárult többek között a Kokas Banda népzenei közreműködésével.
A néptánc, mint szellemi örökség, természeténél fogva tünékeny, ezért is fontos, például ilyen rendezvényeken is, törekedni hagyományaink megmentésére, továbbéltetésére. Alapítványunk, ilyen és hasonló programok segítségével kívánja átmenteni nemzeti kincsünket a jövő nemzedék részére. Szeretnénk minél többször hozzájárulni a népművészetből sarjadó, nemzeti kultúra megmentéséhez.

tancosok
fenntarhatofejl

Esélyegyenlőség és fenntartható fejlődés

2017 tavaszán Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében négy településén „Keresztény fiatalok a horizontális célok érdekében” című programsorozatunkban az esélyegyenlőség és a fenntartható fejlődés elvont fogalmait igyekeztünk az általános iskolai korosztályhoz közelebb vinni. A rendezvényeken több mint 150 fő vett részt Nagykálló, Tiszabezdéd, Beregdaróc és Nyíregyháza vonzáskörzetéből.

Lényeges tudatosítani a társadalom minden rétegével, hogy az esélyegyenlőség területén senki sem lehet közömbös, mindenkinek tennie kell azért, hogy valamilyen megoldás születhessen, és a helyzet javulhasson. Odafordulással, figyelemmel, lehetőségek biztosításával (pl. ismeretterjesztő rendezvények segítségével) és ésszerű tettekkel elősegíthetjük az egyenlő esélyek eszméinek terjesztését, ezáltal pedig jelentősen csökkenthető a diszkrimináció, illetve az ebben érintett emberek társadalmi hátránya.
A Napfelkelte Alapítvány célja, hogy mintegy misszióként terjeszti a fenntartható fejlődés és az egyenlő bánásmód elvét.

Egészséges fiatalokért

A 2018. októberében Beregdarócon szervezett „Ne rombold magad, inkább építsd – központban a népzene és a nép tánc” elnevezésű táborunkban a néptánc mellett a drog-prevenció és egészségmegőrzés is hangsúlyt kapott a 13-17 éves résztvevő fiatalok részére.
Jelenleg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat konzorciumi partnereként valósítjuk meg a „Legyen más a szenvedélyed! 2. programsorozatot, melynek keretében magyar ajkú, Kárpát-medencében élő fiatalok szemléletformálása történik, elsősorban a szerhasználat megelőzését és visszaszorítását célzó prevenciós programok megvalósítása keretében. Szívügyünk, hogy egészséges, káros szenvedélyektől mentes életvitelre való iránymutatást nyújtsunk a fiatalok körében.

fenntarhatofejl

kÉRJÜK TÁMOGASSON MINKET ADÓJA 1 %-VAL

Alapítványunk elkötelezett jelenlegi és új projektjeink megvalósításában, melyhez a legkisebb segítségre is szükségünk van. Ha Ön is szeretné támogatni tevékenységünket, megteheti ezt adóbevallásában vagy banki átutalással.

Adószám

18796795-1-15

Bankszámlaszám

10104459-53850300-01000007

KÖSZÖNJÜK MEGTISZTELŐ TÁMOGATÁSÁT!

Nemzeti együttműködési alap

Köszönjük a NEA, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatását!